1.fejezet

A fiatalok akkorra válnak bölccsé, amikor már túl késő.

/Eva Stachniak/

Tulsa, 1984.

Május 7., reggel

A csupán tizenegy éves Tammy-t tartottam a karjaimban, védelmezve a rémálmok súlyától, amik a vállaira nehezedtek az éjjel folyamán, mielőtt mellém mászott volna hajnalban. Beszippantottam barna hajának émelyitő rózsaillatát, még a tegnap esti hajmosás utánról. A pizsamájából azonban verejték ömlött, mielőtt kiáltozva fölugrott volna édesanyám mellől. Hozzám futott, amikor azt vette észre, hogy a mama kiütötte magát tegnap éjjel megszagolta édesanyánkat, kinek alkoholban úszkált leheletétől egy légy is megfulladt volna. Amióta édesapám elment, azóta én vagyok az egyetlen, akiben Tammy megbízhatott. Én vittem iskolába kezén fogva, vállamon pillangós táskájával; én csináltam neki kakaót az éjszaka közepén, amikor újabb rémálmok gyötörték, és én adtam jóét puszit a homlokára, miután megvacsoráztunk a McDonald’s parkolójában a mama ócska kocsijában.

Tammy újra csikorgatni kezdte a fogait, mire szorosabban kezdtem ölelni őt. Félve néztem ugyan föl, amikor az ébresztőórám dalolni kezdett. Rácsaptam, olyan erővel, amilyen erősen csak tudtam. — Julie... — dörzsölte meg a szemét a kishúgom. — ... máris reggel van?

— Igen, kicsim — belepusziltam a hajába, mire kibontakozott az ölelésemből, és kinyitotta a szobám ajtaját. Kilépett rajta, majd a fürdőszobába ment lezuhanyozni. 

Széthúztam a bársony anyagú függönyt, majd kíváncsian néztem végig Tulsa utcáit. Ránéztem édesanyám régi autójára, majd a szemem a lepattogzott vörös festékre vándorolt. Beharaptam az ajkaimat, majd a tükrömhöz sétáltam; minden reggel ugyanolyan fáradt, unott arc fogadott a koszos tükörben. Fáradt tekintetemmel lekaptam magamról a Freddie Mercury arcával feldíszített, fehér pólómat, majd az olcsón szerzett juharszekrényemhez indultam. Kinyitva azt ruháim hada, gyűrötten kiáltott rám a polcokról. Kikaptam az első trikót, amit megpillanthattam. Melltartót húztam, majd arra a Genesis-es felsőmet. A tükör elé álltam, majd unottan mértem végig magam. Kék farmer nadrágot vettem elő, majd míg belebújtam kishúgom egy törölközőben lépett mellém.

— Kapj magadra valamit, kismajom — borzoltam össze selymes, barna haját, s a konyhánk felé indultam. Nyitva a hűtőszekrényt, kivettem onnét az ásványvizet, majd az üvegből ittam ki az utolsó cseppeket. Reggelinek csupán pár darab tegnapi, maradék csokoládés fánk maradt meg. Kettőt vettem ki a dobozból, s kistányért előkapva, tettem bele a virágmintás edénybe a reggelit. 

A kishúgom mosolygott, amikor belépett a konyhába, s felült a pultra, majd kezébe véve a tányérját majszolni kezdte a fánkot. Egy kék farmer rövidnadrágot húzott, mellé pedig egy pillangós felsőt vett. A haját a vállára hagyta hullni, akárcsak én. Elmosolyodtam, amint megláttam. — Veszek neked ebédet iskolába menet, oké? — néztem Tammy-re, miközben a félig megevett fánkomat méregettem. Nem bírtam megenni, mire a hűtőben végezte a húsleves mellett, amit még anya készített, amikor éppen józan volt. Beharaptam az ajkaimat, majd a fürdőszobába siettem. Elővéve a fogkefémet fogkrémet nyomtam, majd amikor végeztem, a fésűvel kifésültem a hajamból a kócokat, s azonnal indultam ki. Az előszobában lábamra húztam kedvenc tornacipőmet. 

— Menj fogat mosni, Tammy! — kiáltottam, s az ajtót nyitottam, ahogyan meghallottam a mosdó ajtajának csapódását. Bőrkabátot vettem a hátamra, majd megbizonyosodva hogy a cigarettás dobozom benne van-e a kabát zsebében. Hátizsákomat vettem fel, kishúgoméval együtt, majd nyitva hagytam az ajtót. Anyám autójához léptem, majd belefordítva a kulcsot, nyitottam a kocsiajtót.

A kishúgom szaladni kezdett az autó felé, majd beült a mellettem lévő ülésre. — Anya még alszik? — kérdeztem, mire bólintást kaptam válaszul, majd máris indítottam az autót. 

Beérve az iskolába, Rhonda után kezdtem kutakodni. A rock mániás legjobb barátnőm ugyanis hajlamos volt kint dohányozni az iskola előtt néhány sráccal. Ma is ott ült, egy szál Marlboro-t szorongatva, hatalmas füst felhővel a feje fölött. — Jules! — kiáltotta, mire megindultam felé.

— Szeva, Jules — karolt át egy magas, kék szemű, perverz mosolyú fiú. — Donald vagyok. — mosolygott felém, miközben a cigarettámat kerestem a zsebemben. Kihúztam a dobozt, abból pedig egy szál cigarettát kaptam ki. Rhonda felé nézve kérleltem szemeimmel egy öngyújtó után a lányt. A barátnőm fölsóhajtva nyújtotta felém, míg meggyújtottam a cigarettámat, s beleszívva nyugodtam meg. — De neked csak Don, cicám — mosolyodott, majd kacsintva húzta ki ujjaim közül a szál cigarettát.

— Van durvább cuccom ennél, kislány — nyalta meg a szája szélét, majd a vállamba markolt, de lentebb akart járni a keze. Visszarántottam a cigarettámat, majd beleszívtam. Kifújva a füstöt, felhőt kerekítettem magunk fölé. Kezemmel elsepertem a levegőből a füstöt, majd beharaptam az ajkamat.

— Sicc, Ronald McDonald! — mutatott messzebbre Rhonda, majd ironikusan kezdte bámulni a többi fiút. — Szabad dohányozni amúgy a suli területén egyáltalán? — kérdeztem, s halkan föllélegeztem, miután a három fiú továbbállott.

— Kussolj, és szívd. Tudom, hogy tegnap Tammy-ért nem szívhattál, szóval tessék csak!

Tammy nem tudott arról, hogy nyíltan dohányoztam, szinte már tizenhat éves korom óta. Amióta apa elment, egy fiatalabb nővel, akin több festék, és műszempilla volt, mint ruha anyámon télen. Nem akartam megrontani Tammy-t, így inkább megvédtem a mocskos kis titkomtól.

Újra beleszívtam a cigarettába, majd félve néztem a barátnőmre. — Mi van azzal a bizonyos sráccal? Kenneth O’Donell? — néztem rá, kíváncsian, mire elmorzsolva a cigarettáját sóhajtott föl. 

— Azzal a ribanccal járt fél évig. —  nézett rám unottan, majd a táskájába dobta a csomag szivarját, s behúzta a cipzárt. Gondolkodnom sem kellett melyik ribancról pletykált Rhonda. Azonnal tudtam, hogy a szőke Diane Silvermanről motyogott. Szurkolólányként, éltanulóként, és hülye picsaként ismerték az iskolában; azonban leginkább a fiúk loholtak utána. Szánalmas volt látni, hogy valaki tényleg ennyire el lehet telve magától. Fölsóhajtottam, majd elmorzsoltam a cigarettámat, tornacipőm talpával. Unottan fogtam karon barátnőmet, majd az iskola bejárata felé lépkedtem. 

— Apád ma Shakespeare-ből akar dolgozatot íratni velem. — köpte a szavakat, majd félve bámult rám, a válaszomtól rettegve. Ugyanis az apám irodalmat tanított tönkrement diákoknak, akiket szívből gyűlölt. A Central High School nélküle nem is lehetett volna ocsmányabb a szememben. Szerencsém volt, hogy nem tanította személyemet, azonban őszintén bevallva, hiányzott, hogy reggelire lekváros palacsintát süssön nekem és Tammy-nek; és hiányzott, hogy ő legalább megdicsért egy-egy jó jegy során, és ő olvastatta el velem a kedvenc verseit, amik még mindig bennem élnek. És ő vette az első gitáromat, még tizenhét évesen. Tőle kaptam tizennyolc éves koromra egy nyakláncot.

Akaratlanul is megérintettem a medált. Egy szív, benne egy ’J’ betűvel belevésve. — Figyelsz te rám, Jules? — kérdezte Rhonda, azonban továbbra sem voltam hajlandó beszélni. — Hahó!

A csengő zúgása téritett észhez, mire lassú léptekkel indultam meg a kémia labor felé. Rhondát rángattam magam után. Nagy volt a tömeg, mire az jutott eszembe, mi lenne, ha ellógnám az órát. Kémiából színötös vagyok. Kérdezés nélkül kezdtem el trappolva a mosdó felé sietni. — Mi bajod van neked? — lihegte barátnőm.

— Nem akarok bemenni kémiára. Túl megterhelő! — utánoztam az iskola szurkolólányainak a szavait, magas, nyávogó hangon. Rhonda fölnevetett. Cigarettát vettem elő  a kabátom zsebéből, majd mikor rágyújtottam volna, nyílt a mosdó zöld ajtaja, mire egy szurkoló egyenruhába öltözött szőkeség lépett be rajta. Kikapott a táskájából egy szempillaspirált, majd a szempilláin kezdett dolgozni, a tükörnek dőlve.

— Mit is várnánk tőletek? — bámult meg minket, miután majdnem kiszúrta a szemét a festékkel.

— Nem tudtam, hogy a hozzád hasonló ribancoknak tartoznánk magyarázattal, arról, mikor, és hogyan lógunk Hudson-tól!— mondtam, majd beharaptam az ajkaimat, s meggyújtottam a Marlboro-mat. Füst felhőt fújtam a lány arcába, mire köhögve lépett el mellőlem.

— Menjetek csak, rajtatok pont nem segít ez az egy kémia! — köpte, majd távozott, Rhondával csak összenézve nevettünk.

Diane Silverman mindig is az ocsmány modoráról, és páratlanságáról volt híres. Szőke haját folyamatosan igazgatta, és ritka eset volt, amikor közeledni kezdett egy fiúhoz. Annak ellenére azonban nem kevesen nevezték ribancnak, majd a háta mögött nevettek. Kitűnően tanult, míg a szurkoló csapat kapitányaként helyeselt. Ő élte azt az éltet, amire annyian vágytak.

Ezek a pletykák keringtek a szőkeségről az iskola piros szekrényes folyosóin. Ő volt a fő téma.

Beleszívtam a cigarettámba, majd továbbadtam Rhondának. — Buli lesz a hétvégén. Mehetnénk. Lesznek ott aranyos pasik — kuncogott mellettem a legjobb barátnőm. Szeretett volna magának egy olyan fiút, akinek elalhat a karjaiban, egy esős éjszakán, s aki ajkaival elvarázsolja őt, miközben belekapaszkodik a derekába. Elmosolyodtam, mire visszaadta a szál cigarettát. — Te is összejöhetnél végre valakivel. Szánalmas nézni, amint gúnyosan grimaszolsz a fiúknak, akik hozzádérnek, Jules. — szólt, mire nevetni kezdtem.

— Mehetnénk. — súgtam, mire Rhonda arcára hatalmas vigyor fagyott. Füst keringett a fejünk fölött; én meg leültem a hideg csempére.

Nem titok, hogy erősen vágyódtam valaki után, aki engem szeret, és nem a maszkos lányt. Akinek elbújhatok a karjaiban, és belefúrhatom arcomat a mellkasába; szerettem volna egy olyan fiúval kézen fogva járni, aki percenként ad puszit az arcomra, és hosszú csókkal köszön el tőlem éjjelente, miután megvette a vacsorámat. Szorosan ölelne meg, és soha nem akarna elengedni. De ez nem lehet a valóság.

— Vigyáznom kell Tammy-re, anyám nem megbízható, Rho! — súgtam, majd fölálltam, s az egyik fülkének a wc-jébe hajítottam a csikket. — Nem mehetek, de te menj nyugodtan. — vágtam rá, miután kiléptem. Megmostam a kezemet, hogy az ujjaim között ne lehessen érezni a füst fémes illatát, majd kiléptem a mosdóból, Rhonda utánam loholt. — Megoldjuk! — szólt, mire halvány mosoly suhant át az arcomon. — Amúgy... — súgta a barátnőm, mire fölkaptam a fejemet, és kíváncsiságtól halva vártam a válaszára. Arcára gyermeki gondolkozás  ült ki, és félve nézett rám.

— Van kedved most elmenni egy haveromhoz? — mosolyodott el Rhonda. — A srácot Drake-nek hívják, hippi, mániája a Beatles, és egy tök fasza apartmanja van a belvárosban, valamint van nála fű.  — kacsintott rám, míg én a fejemet csóváltam, és csupán kérdőn meredtem rá, arra gondolva mennyit gondol komolyan abból, amit most gyorsan kiköpött.

Majd bólintottam, a barátnőm megfogta a kezemet, és belekapott, s máris rohant velem ki az épületből. A z autómhoz léptünk, amilyen gyorsan csak lehetett, Rhonda fölnevetett, s én máris beugrottam a volán elé, Rhonda pedig még előttem pattant be az anyósülésre. — Hol van ez füves hippi Drake? — néztem a barátnőmre, aki elkezdte mondogatni, hogy a belváros felé mehetünk, majd onnan erre, s innen arra. Baromság volt minden szava, és úgy viselkedett, mintha teljesen bele lenne esve a füves hippibe. — ... és nem füves hippi, hanem csak máshogy él, mint mi! — hordott le Rhonda, majd az utat kezdte figyelni.

— Tetszik neked? — kérdeztem halkabbra véve a hangomat, annak ellenére, hogy nem volt ki meghalljon minket, csupán a mellettünk az ablakon kihajoló kutyák a levegőbe engedve a nyelvüket, és a cigarettába kapaszkodó kifinomultnak nem nevezhető nők a volánra figyelve; kislányukat csitítgató édesapák, régi, tönkrement autókkal, és hamis mosolyokkal. Rhonda beharapta az ajkát, miután kibújt hosszú, barna haj rétege alól. Úgy meredt rám a lány a mellettem levő ülésen, mintha azt akarnám kihúzni belőle, hogy ki volt az első általános iskolai szerelme.

— Szóval tetszik — nevettem föl, mire Rhonda is rákezdett a kacagásra. Arca kipirult.

— Talán; olyan helyes. — súgta, amint én leparkoltam a régi Ford-ot, Rhonda félve lépett ki, majd rohant is az ajtóhoz, annyit vigyorgott, mint én egy év alatt se. Úgy éreztem ez a füves hippi mégiscsak többet jelentett neki, mint egykori szerelmei.

Kiszálltam az autómból, majd a lépcsőhöz vonszoltam magam fáradtságomban. Amint beléptünk az épületbe, hideg csapta meg az arcomat, és a bőrömet; Rhonda magassarkú western csizmája kopogott a kövön, és még ugrándozott is. Felsétálva a lépcsőn belémcsapott a felismerés, hogy én is megérdemelném a boldogságot egy fiú karjaiban, amit oly’ sok ideig tagadtam, és rettegtem, a fájdalomtól, hiszen aki szeret, annak megsebesül a lelke, és egy idő után csak a fájdalom maradhat. Túl sok fájdalmat éltem már át, ahhoz, hogy újra a remegés, és zakatoló szívek közé sétálhassak. 

Halvány mosolyt villantottam, amint Rhondával az ajtót nehezen nyitó füves hippire vártunk. A barátnőm toporzékolva remegett, és amint az ajtó kinyílni látszott Rhonda azonnal a fiú karjaiba borult. A fiú lehunyta a szemét szemüvege mögött, és beszippantotta a lány illatát, akit látszólag nem akarta elengedni. Félve, irigykedve néztem rájuk. Drake puszit nyomott Rhonda hajába, s még így sem volt hajlandó elengedni. — Rhonda... — hebegte a fiú, mire a lány kibontakozott a szoros ölelésből.

— Ő itt Jules — mutatott be a szemüveges fiúnak Rhonda, mire elmosolyodtam, kezet nyújtottam, ám Drake integetni kezdett. Magamban elsuttogtam egy „Oké”-t, majd Drake hátrébb állt, s volt esélyünk belépni a lakásába. 

— Drake, szolgálatára, hölgyem! — szalutált zavarában a fiú, míg beléptem az ajtón.

Sörös, barna üvegek éktelenkedtek a konyhapulton. Mágnesek voltak kiaggatva a hűtőszekrényre, a falakon rajzok díszelegtek, néhol egy-egy női modell, meztelenül, néhol egy vázányi rózsa, esetleg egy csokor liliom, tán levendula. Beharaptam az ajkaimat, amikor cigaretta füstöt éreztem az orromban. Egy apró széf mutatott a bevetetlen ágy mellett. , amikor belegondoltam, mi lehetett abban a kis széfben, illegális drogokon kívül. Undorodva néztem Drake-re, félve sétáltam el az ágyig, hogy leülhessek oda. Újra harapni kezdtem az ajkaimat idegességemben. — Miért vagy itt, nyuszi? — nézett Drake a konyhapultra felült Rhondára, amikor leült mellém az ágyra. A keze a hátamra vándorolt, azonban semmit sem tettem akkor.

— Van füved? — kacsintott egyet Rhonda, kinyújtva a nyelvét a mellettem ülő fiúra.  A fiú bólintott, felmutatta mutatóujját, azt jelezve, hogy várjunk. A széfből húzott elő két szál füves cigarettát, mosollyal az arcán.

— Neked bármikor, nyuszi — mosolygott, majd felállt az ágyról, elhúzta a kezét a hátamról, és lassú léptekkel indult meg Rhonda felé, majd ránézett a lány telt, vörösre rúzsózott ajkaira, Rhonda ugyanígy tett Drake szétrágott ajkaival. — Legjobb barátunk vagyunk, nemde? — mosolyodott el Drake, majd újra Rhonda ajkaira vándorolt a tekintete.

Megcsókolta. Nekem meg remegni kezdett a kezem. Nem egy egyszerű szájra pusziról volt szó, hanem egy hosszú csókról, amikor egymás után vágyakozva falták egymást; Drake keze Rhonda derekán hevert, míg barátnőm kezeivel a fiú göndör hajába túrt. Messziről is tisztán láttam Drake kezeit, ahogyan lentebb kúsznak Rhonda derekától, majd a farmerén át kezdte fogdosni a lányt. Láttam, amint Rhonda belemosolygott a csókba. Semmit sem tettem.

Kikaptam egy szál cigarettát a dobozból, majd unottan gyújtottam lángra, és kifújtam a füstöt. Fölkaptam a régi, ócska táskámat, majd kirontottam a lakásból. Magamra csaptam az ajtót. Remegve vártam Rhondára.

Pár perc múlva nyílt az ajtó egy borzos hajú, western csizmás lányt pillantottam meg. Halvány mosollyal, az iskolás táskáját szorongatva, remegő kezekkel. — Viccelsz velem, Rhonda? — kiáltottam, majd eldobtam a cigarettát a hideg kőre.

— Szerintem járunk most már! — mosolyodott el Rhonda, majd kíváncsian várta a válaszomat. A hátamra kaptam a táskámat, s elindultam lefelé a lépcsőn. Rhonda utánam sietett. Cipője ugyanúgy kopogott.

— Gyere, haza kell vigyem Tammy-t! — jegyeztem meg, mire barátnőm mosolyogva ült be a kocsiba. Akkor elhajtottunk onnan, és ott megfogadtam a lábamat nem teszem be többé abba az épületbe, és nem megyek a közelébe sem a füves Drake-nek.

Tammy rohanni kezdett, amint megpillantotta az ősrégi Ford-ot; hátra ült, majd rúgni kezdte a hátamat, majd kíváncsian kezdett kibámulni az ablakon. — Ma beszéltem apuval — jegyezte meg Tammy, mire Rhonda meg én észrevehetetlenül néztünk össze. Majd Tammy halkan dúdolni kezdett; beharaptam az ajkaimat, és remegni kezdtem, amikor belegondoltam mekkora hisztire várhatok otthon, ha apa eljön hozzánk. Almát kéne adnom neki azért, hogy kiszúrta, hogy nagylánya ellógta a napot, és a barátnője két szál füves cigarettát ölel magához a hátizsákjában.

— Tammy... — szólaltam meg, miután Rhonda az ablaknak döntötte a fejét. Tammy felpillantott elmerengéséből, s máris előre csúszott, az ülésemre hajtva a fejét.

— Hm? — súgta, majd csillogó szemeivel, a tükörbe meredt.

— Miről beszéltél apával? — kérdeztem, azonban a hangom elcsuklott a félelemtől. Beharaptam az ajkaimat.

— Szólt, hogy ma este átjön. Beszélni akar anyuval. — válaszolta a kishúgom. Rettegtem apám haragjától, kislány korom óta féltem, hogy valaha is kezet emel rám engedetlenségem miatt. Féltem, hogy egyszer rájön, hogy dohányzom, és iszok, mint egy szajha. Aztán apának elege lett anyából, és becsomagolta a holmiját, majd beült az autójába, és elment. Akkor tört meg anya először.

Felhajtottam a kocsifeljáróra, majd leparkoltam az autót, Rhonda unott tekintettel szállt ki, majd az ajtóhoz lépett, s arra várt, hogy kulccsal kinyissam. Tammy-nek nyitottam először a kocsiajtót, majd, miután kishúgom kimászott az autóból, Rhonda mellé futott, barátnőm szorosan magához ölelte a kislányt. — Gyere már, Jules! — szólt Rhonda, mire beléptünk a házba. Ledobtam a lábamról a cipőmet, és Rhondának is ezt jeleztem mutató ujjammal, ahogyan rámutattam a cipőinkre. — Megeszem a fánkodat, Julie, ha nem sietsz! — nevetett fel Tammy, s azonnal a konyha felé szaladt, s a jégszekrényből kikapta a reggeli általam meg nem evett fánkot. 

— Átmehetek Jenny-ékhez? — kérdezte Tammy, miközben beléptünk a konyhába. A fánkot majszolta már. Elmosolyodtam a kishúgom csokis arcának látványán.

Jenny volt Tammy legjobb barátnője, és nagy szerencsémre a szomszédházban lakott, így bármikor átküldhettem, ha anyával elszaladt a ló, és túl sokat ivott. Mindig rettegtem tőle olyankor. — Persze, menj csak — mosolyodtam el, majd a szememet a pultra dobott porcelán tányérra vezettem. — De csak, ha elmosogatsz magad után, kismajom! — nevettem fel, mire Tammy unottan indult a kagyló felé.

És akkor szólalt meg a csengő. Apa lehetett csak. Ki más?

Rhonda és én újra összenéztünk, azonban nem mentem ki az előszobába, hogy kinyissam a régies faajtónkat az apámnak. — Ez apa lesz. Megyek szólok anyának! — ugrott fel Tammy, majd be is rontott édesanyánk szobájába. Anya felnyögött, majd amint meghallotta Tammy szájából az apa szót, amilyen erősen csak tudott fölugrott, és unottan botorkált ki az ajtóhoz.

— Mi a faszt akarsz, Hugh? — lépett be a konyhába anyám, aki fáradtabb, és másnaposabb nem is lehetett volna már. Nyomában apám loholt; megvető pillantást vetve rám ült le az ebédlőasztalhoz.

— Szervusz Martha! Semmi szükség nincs káromkodásra jelenleg! — jegyezte meg apám.

A kishúgom kijelentette, hogy átmegy Jenny-hez, majd puszit nyomva édesapám magabiztos arcára kirohant a lakásból, becsapva az ajtót maga után.

Édesanyám kávét öntött egy virágmintás, fehér csészébe, majd belekortyolt, s feltöltődve, ha csak egy kicsit is, de apámra tekintett. Rhonda leült a pult mellett kimagasló székre, s én követtem a barátnőm mozdulatait. — Julia ma lógott az iskolából. — jelentette ki édesapám, mire Rhonda beharapta az ajkait, és várni kezdett, anyám reakciójára. Azonban ő csak megvonta a vállát, majd egy aszpirin után kezdett el keresgélni a gyógyszeres fiókban. A kávéval vette be a pirulát, majd összehúzta magán a köntösét.

— Mint tudod, Martha, nem tolerálom az efféle lázadást Julia részéről, és nem vagyok hajlandó még egyszer ily’ módon tudomást szerezni arról, hogy a lányom ellóg egy egész napot az iskolából, és ki tudja hol jár. Milyen fiúkkal, és drogokkal tölti el a napjait, miközben nincs ott azon az istenverte órán! — édesapám megemelte a hangját, mire anya hátra hőkölve figyelt. Hol rajtam, hol egykori férjén legeltette a szemét. — Julia! — kiáltott rám, és rám emelte mutató ujját. — Ha még egyszer tudomásomra kerül, hogy nem vagy ott az órán, esküszöm, hogy elküldelek intézetbe, aztán ott próbálj te meg lógni! — kiáltott rám, mire lesütöttem a szemeimet, és karba tettem a kezeimet. Rhonda csak bámult, nem tudva mit tegyen.

Anya megvonta a vállát, majd apám mellé lépett. — Hugh! Hadd élje ez a lány az életét! Nem akarod, hogy boldog legyen a lányod? Én sem voltam más az ő korában, ugyanúgy lázadtam, mint ő, és te sem voltál éppenséggel egy szent, drágám — anya elmosolyodott, és szinte majdnem teljesen nyugodtan kezelte a helyzetet. — Lányok, menjetek be a szobába! Apáddal eltársalognánk négyszemközt! — nézett anyám a szobám ajtaja felé, mire fölálltunk, és belekapva Rhonda karjába máris húztam be a szobámba, és magunkra csuktam az ajtót. 

Rhonda a könyves polcon álló lemezeim közül kiválasztott egy Led Zeppelint, majd a lemezjátszómba téve megszólalt a zene. Rhonda az ágyamra ugrott, majd lefeküdtünk egymás mellé. Unottan néztem a barátnőmre, mire suttogni kezdtünk. — Mi van Drake-kel? — kérdeztem tőle, az oldalamra fordulva. Rhonda fölsóhajtott.

— Együtt vagytok, vagy csak barátság? Furcsa, hogy csak így megcsókolt! — értetlenkedtem, mire Rhonda újra fölsóhajtott, majd válaszolt.

— Párszor lefeküdtünk egymással, de barátságnak hiszem. — gondolkodott el Rhonda, mire újabb kérdésekkel kezdtem bombázni.

— Mit érzel, mikor lefekszetek? Mármint, nem érzel többet, mint barátság? — kérdeztem, majd anyámék kiabálására lettem figyelmes, azonban újra Rhondához léptem.

— Azt mondta, hogy ő többet érez, mint barátság, de nem akarjuk tönkretenni a barátságot — súgta Rhonda, mire elmosolyodtam.

— De te mit érzel?

— Azt hiszem, szerelmes vagyok belé — válaszolta Rhonda, majd lejárt a dal, és egy újabb szám csendült fel.